Biográfia

Pedagógus szülők második gyermekeként láttam meg a napvilágot Szombathelyen.

Édesanyám óvodapedagógus, édesapám táncpedagógus. Így könnyen érthető, hogy érdeklődésem középpontjába a tánc és a zene került.

Alig néhány évesen, miután már minden táncot elsajátítottam, édesapám társastánc tanfolyamain, a legkedvesebb elfoglaltságot a bakelit lemezjátszó ill. a szalagos magnó kezelése jelentette. Kb.: 9éves koromtól már rendszeresen figyelemmel kísérem az aktuális slágerek megjelenését és igyekeztem is rögzíteni, beszerezni azokat. Néhány év elteltével, a tanfolyamokat befejező nyilvános záró foglalkozásokon (Koszorúcska) már én szerkesztettem és játszottam a talpalávalót. Keringőtől a Diszkóig.

14 éves koromtól, rendszeresen szolgáltattam a zenei kíséretet. A Haladás Művelődési Ház rendezvényein is. PL: táncversenyek, koszorúcskák, Bálok, Diszkók. A Savaria Nemzetközi Táncverseny fogadásán is bizonyíthattam rátermettségem. Mind eközben megfordultam Vas, Zala, és Győr-Sopron Megye legkülönbözőbb településein városaiban, táncosként és DJ ként egyaránt, majd később, táncpedagógusként is.

A hivatásszerű lemezbemutatáshoz, Pásztor Tibor (DJ Sheperd) barátom és mentorom segítsége és támogatása nélkül, talán soha nem lett volna elég bátorságom. – Köszönet érte –

Rezidenciát, jóval később 1999-ben, az OSZK vizsga megszerzésével egy időben vállaltam Szombathelyen, a Premier Padlás Zene Klubban, ahol 2003 tavaszáig tevékenykedtem.

2004 ben, rengeteg izgalmas és érdekes alkalmi felkérésnek tettem eleget. A teljesség igénye nélkül néhány példa: Savaria Nagyszálló (Megyebál); Sörfesztivál (Balaton-fűzfő); Hotel Öregmalom (Nestle); Luxenburg Kávéház (Halloween Party); Nyitra u. ÁMK (Katalin Bál); Music Coffe Corner (Austria)

2005 -2012
Old Boy’s Étterem & Söröző,
(Residencia 2005-2010)
City Life Szombathely,
Club Paparazzi,
Tó vendéglő,
STB.

2012-től
Az Amerikai Egyesült Államokban élek és dolgozom, ahol rendszeresen eleget teszek a helyi felkéréseknek.
A Műsoraimon, nosztalgia, és aktuális slágerzenét játszom. Szívesen közreműködöm táncos és egyéb rendezvények lebonyolításában. Széles zenei repertoárral, biztos, kiemelkedő minőségű technikai háttérrel.

2017-től
A Mexradió műsorvezetője vagyok.
Műsoraimal, heti rendszeresseggel jelntkezem
DJ Danceman Live
Stars on 45
DJ Danceman Exrta

Külön köszönet, a teljesség igénye nélkül:
Azoknak, akik az elmúlt években, évtizedekben segítették működésemet.: Pásztor Tibor (DJ Sheperd); Abay Zoltán; Avas Ferenc; Szalai Pisti, Kovács Vikor, Lantai Tamas Mex, Hertelendy Roland; Pínó Műsoriroda; Pető Ferenc (Frédy); Czirók Tamás; Stb…

A legemlékezetesebb közös műsorokért:
Kovács Kati; Koncz Tibor; Cserháti Zsuzsa; Apostol együttes; Karda Bea; Berentei Péter; Alex Tamás; Komár László; Charlie; D.Nagy Lajos; I.H.M.; Crystal; Fenyő Miklós; Happy Gang; Fiesta; Rony; DJ Miller; DJ Lotters; Desperado; Szelinger; Roy& Ádám; Josh & Jutta; August Bário; Csepregi Éva; Stb…